Járványügy Somogyban

2020.06.03. 19:29

Rendhagyó módon osztották a bizonyítványt a Gépészben

Kikészített kézfertőtlenítő és szellősen elhelyezett székek: a biztonsági szabályok betartásával szerdán ünnepélyes bizonyítványosztást tartottak a KSZC Eötvös Loránd műszaki szakgimnázium és szakközépiskolájában szerdán délelőtt.

Harsányi Miklós

Fotó: LANG ROBERT

A hét ipari gépészen kívül tíz gépi forgácsoló diák fejezte be tanulmányait, az alkalomból Szita Károly polgármester is köszöntötte a fiatalokat.

A KSZC tíz tagintézményébe közel 5000 diák jár, s közülük – mintegy 50 szakmában – több mint 700-an tesznek szakmai vizsgát. A számonkérés a legtöbb helyen befejeződött, s legkésőbb június 15-ig valamennyi tagintézményben véget ér a megméretés.

– Életetek jeles napja a mai, a 2020-as év rendhagyó. Mivel a járvány számotokra nem tette lehetővé, hogy hagyományos módon, a ballagással búcsúzzatok el iskolátoktól, ezért most, szakmai vizsgátok zárásakor van lehetőségünk arra, hogy átadjuk nektek a tarisznyátokat, és a középiskolai évfolyamnaplót – mondta Takács Szilvia, az Eötvös szakgimnázium tagintézmény vezetője az ünnepségen.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta: évek óta minden érettségit tett kaposvári fiatalnak adnak egy emléklapot. Azzal a hittel és reménnyel, hogy tovább gyarapítják az itt megszerzett tudást, s bárhova is vigye őket az élet, minket fognak majd gazdagítani. – Vagyis visszavárjuk őket, s itt alapítanak családot és gazdagítják, erősítik ezt a várost – hangsúlyozta.

Elismerést kaptak a végig kiemelkedően teljesítő diákok

– Új gyárak, új üzemek jönnek Kaposvárra, amelyek igénylik a kvalifikált munkaerőt – emelte ki Szita Károly. – Igénylik azt a tudást, amelyeknek már önök is birtokosai. S adják azt a lehetőséget valamennyi szakmával rendelkező kaposvári fiatalnak, hogy hitem szerint, modern körülmények között, jó helyen és magas fizetéssel el tudják kezdeni a pályájukat.

Csiba Ágota, a KSZC kancellárja és Weimann Gáborné főigazgató is részt vett a rendezvényen. Fisli István, a vizsgabizottság elnöke kiemelte: a boldogulásban döntő szerepe van a naprakész tudásnak és a szakmai ismeretek megújításának.

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen elért jó eredménye alapján mentesült az írásbeli vizsga alól Gerbovits Csaba, Bozsoki Balázs, Borbély Kristóf, Igáncz Bálint, illetve Bozsoki Roland. Utóbbi az országos döntőn negyedik lett. A Kiváló növendék címet Bozsoki Roland, Ignácz Bálint és Borbély Kristóf kapta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában