Kétféle tudás

Nem feltétlenül könnyű minden esetben őszintén válaszolni szülőként a gyerekszájból tisztességesen nekünk szegezett felvetéseknek egy-egy tananyag kapcsán. Ugyan, miért kell ezt tudnom? – zengi át a szombat dél­előtt nyugalmát a kölcsönös hisztirohamok között született, ideges kérdés. Ilyenkor nyel egyet az ember, s mintha süket lenne, kever egyet a sűrűsödő főzeléken, kikészíti a következő kiklopfolt húsdarabot a lisztezéshez, folytatja tovább, rendületlenül. Hogy Petőfi Sándor bizony Kiskőrösön született 1823. január elsején, egy szögfok az hatvan szögperc, tehát a váltószám itt nem száz, csak hatvan, a vörös vércse fészeklakó ragadozó madár, karommal, tépőcsőrrel... Azzal nyugtatva mindenkit, ha ezt kibírjuk, jöhet a délutáni program. Mindannyiunk fellélegzésével. S tényleg. 
Ha éppenséggel lett volna még lehetőségünk, akkor nemcsak a szombatot töltöttük volna a Dorottya Ház felújított falai között, de talán a bent lévő gyermekek azt sem bánták volna, ha az iskolai hétkezdés is a Digitális Tudásközpontban éri őket a délelőtti kötelező leckeírás után. De nem azért, mert annyira szeretnének lógni. 
A programozás, az elektronika, a digitális világfalu játszva vált itt érdeklődéssé, aztán mélyítésre szomjas tudássá a néhány óra alatt. Csak remélni lehet, hogy minden kisiskolás ellátogat egy ilyen központba, hogy a kütyünyomkodás haszontalanságán túl a körülöttünk lévő világ alapjait is megismerjék – s aztán közös érdekeink mentén –, sokkal jobbá formálják felnőttkorukban. 
 

Ilyenkor az ember nyel egyet, mintha süket lenne, s kever egyet a főzeléken.