Hallgassa élőben!

Béremelést, vagy lelépünk! Vége a pitiáner cégvezetők korának?

Ahogy növekszik a munkaerőhiány, úgy javulnak a dolgozók tárgyalási pozíciói, s ez a szakszervezetek eredményességén is meglátszik már – állítja Svajda József, a Magyar Szakszervezeti Szövetség megyei vezetője. – A cégvezetők végre rádöbbentek arra, amire mi már két éve figyelmeztetünk: a munkaerőhiány hihetetlen méreteket öltött jó néhány gazdasági ágazatban.

A targoncástól a gépbeállítón át a lakatosokig rengeteg szakmában kevés a munkaerő, alig van utánpótlás. A kevés fizetés, az anyagi-erkölcsi megbecsülés hiánya, a rossz munkahelyi légkör eleve arra ösztönzi a fiatalok egy részét, hogy más térségekben vagy épp külföldön próbáljanak meg boldogulni.



Svajda megjegyezte: a szakszervezet szisztematikus béremelési javaslata számos somogyi  cégnél eredménnyel járt. Egyes cégeknél 5-7,5 százalékkal nőttek idén a fizetések, azonban szép számmal akadnak olyan vállalkozások is, ahol a helyben toporgás a jellemző. Azt mondta: több helyen egyfajta csodafegyverként bevetik a különféle juttatásokat, s néhány tízezer forintnyi utalványt kapnak a dolgozók, ám az érdekvédők szerint ez nem megoldás.

– A somogyi átlagbérek még mindig bántóan alacsonyak – emelte ki a szakszervezeti vezető. – Úgy érzem, hogy eljött az idő, amikor már nem csak erről kell tárgyalni. Nekünk is panaszkodnak a munkások: van ahol, a középvezetők olykor szinte minősíthetetlen viselkedését róják fel vagy például azt, ahogy a nőkkel beszélnek, máskor a fiatal szakemberekkel nyomda festéket nem tűrő stílusban tárgyalnak. Egyes nagyobb vállalatoknál is előfordulhat a túlfoglalkoztatás, a szabadság visszatartás vagy amikor egyik pillanatról a másikra bejelenti a vezetés: a hétvégén dolgozni kell.

Azzal viszont jó, ha tisztában vannak az érintett cégvezetők: a megkeseredett, rosszul fizetett dolgozókat sokszor csak egy dolog foglalkoztatja. Az, hogy  az első adandó pillanatban elmehessenek a cégtől. Nem véletlen, hogy egyes vállalatoktól egy-két hét után tovább állnak a dolgozók, s olyan hely is akad, ahol korábban komoly tesztet kellett kitölteniük a jelentkezőknek, ma viszont már szinte formális az eljárás.
Sorskérdés a béremelés, állította Svajda, aki szerint döntő, hogy megvalósuljon a szakszervezet három éves programja. Ennek lényege, hogy a minimálbér érje el az egy főre eső létminimumot, most a kettő között nagyjából 18 ezer forint az eltérés. A szakszervezeti vezető úgy fogalmazott: a változás elindításában fontos szerepe lehet a kormánynak, ugyanakkor ezen a téren a cégvezetőknek is bőven van adóssága. Azt mondta: az egyes vállalkozásoknál tapasztalható pitiáner, kisstílű hozzáálláson sürgősen változtatni kell.

– Az elégedett a dolgozó a legjobb munkaerő –mondta. – Szerencsére számos cégnél rendezettek a munkahelyi kapcsolatok, így többek közt a most jubiláló Kaposvári Villamossági Gyárnál, a Kométánál és a cukorgyárnál is. A Magyar Szakszervezeti Szövetségnek jelenleg közel 60 somogyi vállalkozásnál működik alapszervezete, s mintegy tízezer dolgozót képviselnek.


Elhúzodnak a tárgyalások

A kollektív szerződés megkötéséről tárgyalt szerdán az egyik somogyi, külföldi tulajdonú vállalat képviselőjével Svajda József, a Magyar Szakszervezeti Szövetség megyei vezetője, aki szerint manapság is gyakran előfordul, hogy az egyes cégvezetők kisstílű viselkedése komoly konfliktusokat okozhat a napi munkában. – Az érintett vállalkozásnál nagyjából fél éve húzódik az egyeztetés, de eddig nem sikerült megkötni a kollektív szerződést – mondta Svajda József. – Még nem írták alá a megállapodást, egyszerűen arról van szó, hogy “fagyasztják” a folyamatot.

A jelekből ítélve nekik nem sürgős az ügy, ugyanakkor mégsem zárkóznak el a megbeszéléstől. Úgy vélem, hogy előbb-utóbb mégis csak sikerül nyélbe ütni a szerződést, hiszen a munkahelyi béke, a normális kapcsolat nem csak a munkások érdeke, hanem a cég tulajdonosaié is.
 A kollektív szerződés egyrészt átfogó keretmegállapodást jelent, másrészt tételesen rögzíti a munkásokat védő legfontosabb juttatásokat. S azt is megfigyelték az érdekvédők, hogy gyakran a külföldi tulajdonosok – a többi közt osztrák, francia, olasz, német szakemberek – keresik a kapcsolatot a szakszervezettel. Svajda József azt mondta: ennek oka, hogy a nyugat-európai országokban nagy hagyománya van az érdemi együttműködéseknek. A vitás kérdéseket érdemes kiszámítható keretek között tisztázni, így kivédhető, hogy a munkahelyi problémák tovább súlyosbodjanak.

hirdetés
A Dal 2021: Hamarosan kiderül, melyik lesz az év magyar slágere
Trendi lett a nagycsalád
A szegényebbeknek nagyobb segítség a családtámogatás
jegyzet / 14 perce
Gulácsi és a család
Gulácsi hibát követett el. A magyar válogatott ereje az egységben rejlik. Az RB Leipzig kapusa éppen ezt az egységet kezdte ki.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRHELYI IMRE életének 82. évében elhunyt. Temetése február 26-án pénteken, a 14 órai gyászmisét (Szentlélek templom) követően 14.45 órakor lesz Csurgón a Nagyváthy utcai temetőben. Gyászoló családja
„Búcsú, mit nem mondtál ki nekünk elmaradt. Hisz még élni akartál a földi kín alatt.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy PESTI LÁSZLÓ hetesi lakos, 76 éves korában elhunyt. Temetése március 1-jén, hétfőn a 10 órai gyászmisét követően lesz a hetesi temetőben. Gyászoló családja
Szomorúan tudatjuk, hogy édesanyánk PLUTA MAREKNÉ Vali február 22-én elhunyt. Temetéséről a család a későbbiekben intézkedik. Gyászoló családja
"Amíg élünk, velünk maradsz, Találkozunk a csillagok között." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÉL FERENC kőműves mester volt igali lakos életének 71. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Utolsó útjára február 27-én 11 órakor kísérjük az igali temetőben. Gyászolják: szerető kis családja és unokahúgai
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy NYIRŐ TIBOR JÓZSEF csomai lakos, súlyos betegség után életének 72. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 1-jén, hétfőn 11 órakor lesz a csomai temetőben. A részvétnyilvánítások mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerettei
Megrendülten és fájdalommal értesítjük azokat, akik ismerték és szerették, hogy RÁKÓCZYNÉ DR. ÉCSY ÉVA szakgyógyszerész a nagyatádi Aranyszarvas Patika alapítója, 72 éves korában váratlanul elhunyt. Búcsúztató gyászmisét a kaposvári Hősök templomában tartunk március 2-án, kedden 10 órakor. Temetése a gyászmisét követően a Szent Anna kápolnában lesz 10.40 órakor. Emléke örökre velünk marad. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! Szerető férje és fia
„Küzdöttél, de már nem lehet, átölel a csend és a szeretet.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÖRÖS SÁNDOR nyugalmazott százados 73 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése március 1-jén, hétfőn 13 órakor lesz a taszári temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Mondd meg nékünk, hol keressünk, Hogy még egyszer beszélhessünk… Játsszuk azt, hogy csak úgy elbújtál, Dolgod van, csak nekünk nem szóltál…” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy KŐSZEGI ZOLTÁN csökölyi lakos, életének 50. évében váratlanul elhunyt. Temetése február 27-én, szombaton 11 órakor lesz a csökölyi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk MÁRTON SÁNDORNÉ Benkő Piroska 89 éves korában megtért Teremtőjéhez. Temetése február 25-én, csütörtökön a 14 órai gyászmisét követően 14.30 órakor a somogyjádi református temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak, utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KURUCZ GYULA volt Kaposvár, Tallián Gyula utcai, majd Béke utcai lakos 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 26-án, pénteken 13 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászolja szerető családja
"Elmentél pedig sok dolgod lett volna még, Megtölteni szépséggel a családod életét. Elmentél s veled együtt eltűnt a remény, De lelkünk egy darabja utadon elkísér. Veled vagyunk most is, te pedig velünk vagy, Mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENCZE JÓZSEF zselickislaki lakos, 70. életévében elhunyt. Végső búcsút február 25-én, csütörtökön a 11 órai gyászmisét követően veszünk tőle a zselickislaki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesanyánk, Nagymamánk, MARKAF JÓZSEFNÉ Béndek Margit balatonlellei lakos, február 15-én elhunyt. Temetése február 25-én a 14 órás gyászmisét követően a karádi temetőben lesz. Szerető családja
"A temető csendje ad nekünk nyugalmat, szívünkben a fájdalom örökre megmarad." Fájó szívvel emlékezünk RIBA JÓZSEFNÉ balatonlellei védőnő halálának első évfordulóján. Szerettei
„Munkába és szeretetbe szíve holtan fáradt, Édes Jézus adj nyugalmat drága jó anyámnak.” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS VENDELNÉ Biczó Irén kaposfüredi lakos, 88 éves korában elhunyt. Temetése február 25-én, csütörtökön a 13 órai gyászmisét követően 14 órakor lesz a kaposfüredi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették Őket, hogy BÁN LAJOS és BÁN LAJOSNÉ, Kaposvár Vöröstelek utcai lakosok életük 83. és 80. évében tragikus hirtelenséggel örökre eltávoztak. Február 22-én, 13 órakor búcsúztatjuk és helyezzük örök nyugalomra hamvaikat a Kaposmérői temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik elkísérik Őket utolsó útjukra. A gyászoló család
"Sohasem halványul szívünkben emléked, sohasem szűnik meg lelkünk gyásza teérted." Soha el nem múló fájdalommal a szívünkben, emlékezünk BORSI FERENC halálának első évfordulóján. Örökké szerető és gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÖRÖK LAJOS volt cserénfai lakos február 14-én, életének 69. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunkat február 24-én, szerdán 11 órakor kísérjük utolsó útjára a cserénfai temetőben. Emlékét szívünkben őrizzük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ILLÉS ZOLTÁNNÉ Tóth Katalin somodori lakos, 73 éves korában elhunyt. Temetése február 23-án, kedden 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
„Szomorúan szól egy kis falu harangja, mert egy édesanya többé már nem hallja, Istenhez megyek, ő hívott engemet. Kiket oly nagyon szerettem, búcsúzom Tőletek.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy EGERSZEGI PÉTERNÉ Kelemen Mária taszári lakos, életének 89. évében elhunyt. Temetése február 24-én, szerdán a 14 órai gyászmisét követően 15 órakor lesz a taszári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
Fájó szívvel emlékezünk FONAI JENŐNÉ Gyurkó Mária volt batéi lakos halálának 10. évfordulóján. Gyászoló szerettei
interjú / 25 perce
Boross Péter: a baloldal nem tudna kormányozni
belpolitika / 37 perce
Csak üres lózungok Fekete-Győr ígéretei
Támogatja a sebészt / 43 perce
Robot segíti a térdprotézis beépítését – hazai gyakorlat
élet-halál / 48 perce
Azt hitték, csak stressz – pár nap múlva kómába esett a fiatal nő
emléknap / 1 órája
Ma a kommunizmus áldozataira emlékezünk (videó)
mi lesz ennek a vége / 5 órája
Videón a vérfagyasztó sérülés: üvöltött a fájdalomtól a TV2 sztárja