Húsz esztendeje hozott döntést a kaposvári közgyűlés, hogy eltávolítja a kommunizmushoz köthető szobrokat, emlékműveket a városból. A helyükre új alkotások kerültek.
„A közgyűlés tizenöt napirendi pontja közül a legnagyobb érdeklődést a politikai tárgyú szobrok, emlékművek várható sorsa váltotta ki” – olvasható a korabeli tudósításban. A kaposvári képviselők hosszas vita után döntöttek a negyven év emlékeinek eltávolításáról. Elsőként az intézmények kerültek sorra, ekkor lett a Hámán Kató iskolából Németh István, a Tóth Lajosból Kodály Zoltán, a Latinca-kollégiumból Baross Gábor, s a Kilián György Városi Művelődési Központból Együd Árpád – bár a dolgozók a Kaposvári Városi MK elnevezést favorizálták.
Emléktábla a múzeumban
Aztán megszületett a második döntés: „a város területén lévő, szocialista rendszert dicsőítő vagy kommunista emberek emlékét megörökítő emléktáblákat” el kell távolítani, kivéve Nagy Imréét a mártír miniszterelnök szülőházáról. A közgyűlési döntés értelmében a megyei múzeumba kellett volna kerülniük – például a hajdani Munkásőr-, ma Nemzetőrsoron a Munkásőrség megalapításának 20. évfordulójára emlékeztető táblának –, ám ott csak az 1919-ben a Tanácsköztársaság után kivégzett somogyi kommunisták – Latinca Sándor, Tóth Lajos, Szalma István első kaposvári tanácselnök, Farkas János, Lewin Samu és Szántó Imre – márványtáblája olvasható, s rajta a felirat, mely ma már sokkal inkább kordokumentum, mint emlékezés: „Gyilkos kezek megölhettek titeket, de az eszme mégis örökké él”. Nyoma sincs már a Nádasdi-erdőben az egykori kivégzési helyükön emelt emlékműnek sem, melynek sorsát húsz éve a sántosiak kezébe tették a kaposvári képviselők.
Konyorcsik János készítette Latinca-szobor
Akik viszont maguk döntöttek a városban található szobrokról és emlékművekről. A legkönnyebben az egykori SÁÉV-székház előtti Három tavasz-emlékműtől szabadultak meg, melyet politikai tartalma és ízléstelensége miatt is gyors elbontásra ítéltek. A Latinca-téren – csak az ifjabbak kedvéért: ma Európa-park – 1961-ben felállított, Konyorcsik János készítette Latinca-szobor, a két évvel később a hajdani szakszervezeti székház előtt felavatott Kiss István-alkotás, a Pihenő munkások, valamint az akkori Krénusz, ma Honvéd utcai iskolába 1972-ben Kosiczky István által készített Krénusz János mellszobor, és a Tóth Lajos iskolából a névadó mellszobra a közgyűlési döntés értelmében szintén a megyei múzeumba került. A Pihenő munkásokhoz végül is nem nyúlt senki, a többi viszont…
– Nálunk csak a Tóth Lajos-szobor található – mondta Géger Melinda, a múzeum képző- és iparművészeti osztályának művészettörténész-főmuzeológusa –, a történeti osztályon lett beleltározva, mint kordokumentum, a többi sorsa viszont ismeretlen.
Kiss István-alkotás, a Pihenő munkások
Elképzelhető, hogy hasonló sorsra jutott volna a Lenin és a Tanácsköztársaság somogyi mártírjai szoborcsoport is, mely az akkori Forradalmárok terén állt a mai egészségügyi főiskola előtt. Ez a kompozíció osztotta meg leginkább a képviselőket, tíz nem mellett tizennégy igen döntött az elbontása mellett. Azzal a kitétellel, hogy alkotójuknak, Varga Imre Kossuth-díjas szobrásznak is kikérik a véleményét a csoport új helyét illetően. A művész végül Siófokra szállíttatta a szobrokat.
Lenin és a Tanácsköztársaság somogyi mártírjai szoborcsoport
– Minden politikai hatalom állítat szobrokat – magyarázta Géger Melinda –, ilyenkor művészeti zsűri választja ki a legmegfelelőbb elkészítendő alkotást, azaz a legtöbb esetben a politikai tartalom mellett jelentős művészeti értéket is hordoznak a szobrok, melyek esztétikumuknak köszönhetően a település részeivé válnak. Ilyen volt a Varga-féle Lenin-csoport is: Lenin is társai politikailag kifogásolhatóak voltak, ám alkotójuk a 20. század második felének egyik legnagyobb magyar szobrásza. S nem szabad elfelejteni, a szobrok egy idő után elvesztik politikai tartalmukat, s főként művészeti értékük alapján formálnak róluk véleményt. Ha nem így lenne, ma rengeteg fáraó szobrával, vagy a római időkből Caracalla, esetleg Néró szobrával lenne szegényebb a művészettörténet.
A kaposvári belváros szobrait hamar megkedvelték a város lakói
A művészettörténész-főmuzeológus szerint elképzelhető, hogy a rendszerváltás felfokozott közhangulata is közrejátszott a szobrok elbontásában, jobb megoldás lett volna ezen alkotások egy helyre szállítása, s akár csak, mint kordokumentumok, bemutatása.
– Remélhetőleg már nem jön olyan politikai rendszer, kultúra, hogy az azóta állítottak is ilyen sorsra jussanak – tette hozzá Géger Melinda. – Hiszen a rendszerváltás óta is kerültek Kaposvár köztereire politikai tartalmú alkotások, mint a Nagy Imre-szobor, az 56-os vagy a Trianon-emlékmű. Melyek ideológiailag ugyan külön oldalakhoz köthetők, ám közös bennük, hogy a magyar múltra emlékeztetnek. Ennek ellenére jómagam jobban szeretem a kizárólag művészi célú alkotásokat, hiszen ezek a privát emberekhez szólnak, a hétköznapi élet mindennapjait jelenítik meg, s ilyen gondolatokat is ébresztenek. Az elmúlt években rengeteg remek alkotás jelent meg a városban, de úgy vélem, van még hely Kaposváron. És olyanok is, akiknek érdemes lenne szobrot állítani.
Emlékmű a temetőben
Bár a Berzsenyi parkból elbontották Vlagyimir Borkovszkij monumentális alkotását, a felszabadulási emlékművet, a körülötte levő szovjet katonasírok nem lettek az enyészeté. Szakszerűen exhumálták a holttesteket, s a Keleti temetőben helyezték őket végső nyugalomra. A hősi emlékmű mellé, ahol sorstársaik is nyugodtak. S hogy a városlakók nem idegenkednek a helytől, azt halottak napján az emlékműre helyezett virágok és mécsesek jelzik.
