Internetadó: a KDNP szerint elfogadhatatlan az erőszak

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint elfogadhatatlan a verbális és tettleges erőszak és megengedhetetlen, hogy egyes tüntetők durva támadást intéznek egy párt székháza ellen.

Ezt a kisebbik kormánypárt közölte hétfőn az MTI-vel arra reagálva, hogy az internetadó bevezetése elleni vasárnap esti budapesti tüntetés résztvevőinek egy csoportja – miután a szervezők elköszöntek a demonstrálóktól – a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment.

Megdobálták az épületet, annak több ablakát bedobták, több helyen a redőnyöket is megrongálták, kidöntötték a kerítés egy darabját, és többen felmásztak a székház földszinti erkélyére.

A KDNP közleményében kiemelte: legyen szó bármelyik politikai szervezethez tartozó intézményről is, a KDNP elfogadhatatlannak tartja a verbális és a tettleges erőszakot egyaránt.

A kisebbik kormánypárt szerint az arcukat eltakaró, törés-zúzással „demonstrálók” a politikai vélemények közötti távolság növelésében érdekeltek. A kereszténydemokraták remélik, hogy a korábbi MSZP-s főszervező és társai tanultak a történtekből és máskor a demokrácia játékszabályait betartva – garázda cselekedetek nélkül – kommunikálják majd gondolataikat az általuk tartott megmozdulásokon – zárul a közlemény.

Kommentek

Legolvasottabb

1
Egy lokálpatrióta Boglárról, akinek küldetése a civil összefogás
2
Mutatjuk hol vadásznak a gyorshajtókra
3
A Sound biztonsági őre feljelentette a rendőrkapitányt
4
Árokba borult autók tarkították a somogyi látképet
5
Embereket permetezett le a repülő Inámpusztán?
kitüntetés
FINA-díjat kaptak a vizes vb szervezői
Tömegjelenet / 5 órája
Négy piros lap – félbeszakadt a Rákóczi edzőmeccse
A Kaposvári Rákóczi FC Rajczi Péter góljával megszerezték a vezetést, majd egy tömegjelenet miatt félbeszakadt a találkozó.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk, hogy KERESZTES JÓZSEF JENŐ 66 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 1-én, kedden a 14 órai gyászmisét követően lesz a kaposmérői temetőben. Gyászoló családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy TELKES FERENCNÉ csurgói lakos, életének 94. esztendejében elhunyt. Temetése július 28-án, 11 órakor a csurgói Sarkadi temetőben lesz. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BOGDÁN LÁSZLÓNÉ Szőke Irén volt somogybabodi lakos életének 88. évében elhunyt. Temetése július 29-én, a 9 órai gyászmisét követően, a somogybabodi temetőben lesz. Gyászoló családja
Felvételi / 7 órája
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási ponthatárokat
Sikerült / 7 órája
Jó böngészést – íme, a felvételi ponthatárok!
Sonline
Környezetvédelem / 9 órája
Letették a 290 milliós beruházás alapkövét
Kraft-Hosszú Ildikó
vizes vb – úszás / 10 órája
Egy érem jutott a magyar úszóknak szerdán
Kasszasiker / 11 órája
Megvan, hogy mikor támad újra Wonder Woman!
özönvíz / 11 órája
Árvíz sújt több németországi települést, egy ember eltűnt